Horváth István

2003-ban végzett a PKE Filozófia szakán, előtte újságírást tanult az Ady Endre Sajtókollégiumban.

7 évig tanított a PKE Filozófia szakán, 10 éve szerkesztő a Partium Kiadónál, emellett 3 éve kultúraszervezéssel is foglalkozik a Partiumi Magyar Művelődési Céhnél.

Hogyan kerültél kapcsolatba a filozófiával? Miért választottad ezt a szakot?

Az igazságkeresés hajtott a filozófia felé. Úgy kezdődött, hogy felvételiztem a Babeş-Bolyai Filozófia szakára. Arra hamar rájöttem, hogy az újságírás túlságosan felszínes ahhoz, hogy a dolgok mögé lássak. Alaposabb és mélyebb ismeretek felé kezdtem orientálódni. A kolozsvári oktatási rendszerbe, aminek alapvető felvételi elvárása volt a rendszeres magolás, sehogyan sem tudtam beilleszkedni. Mindez még azelőtt történt, hogy ’99-ben elindult volna a Partiumi Keresztény Egyetemen a filozófia szak. Reméltem, hogy itt másként állnak majd az egészhez, és beiratkoztam.

És rátaláltál arra, amit kerestél?

Igen. Már a felvételin kellemes meglepetés ért, ugyanis a vizsgáztatók elsősorban a látásmódunkra voltak kíváncsiak. A négy év alatt sok dolgot tanultam. Ez azzal is járt, hogy megváltozott az értékrendem, a világról alkotott képem. Azt hiszem nagyon is realista lettem. Nem egy vidám dolog a filozófia, sokszor elszomorítja az embert az „igazság”.

És emiatt sosem gondoltál arra, hogy bárcsak ne választottad volna ezt a szakot?

Egyáltalán nem bántam meg, hogy a filozófiát választottam. Ha már egyszer belemászol ebbe, akkor megérint. És persze más hozadéka is volt annak a négy évnek, amit itt töltöttem.

Mi az, amit kiemelnél ezek közül?

Megváltozott a gondolkodási struktúrám. Nekünk, filozófiát végzetteknek talán másképp pörög az agyunk. A legfontosabb, hogy merjünk gondolkodni. Egy nagy tévhit, hogy a filozofálás egyenlő a jó beszélőkészséggel, akár a fecsegéssel. Itt nem egy mérhető tudásról van szó, hanem az egész beépül a mindennapi gondolkodásba.

Nyitott lettem a világra, nyitott mások véleményére. Talán megtanultam a sorok között olvasni és ténylegesen átlátni dolgokat. Viszont rájöttem arra is, hogy nem létezik egy objektív igazság, hogy egy éremnek lehet akár négy oldala is.

Kiknek ajánlanád a szakot?

Inkább azt mondanám el, hogy kiknek nem ajánlom. Nem ajánlom a 18 éveseknek. Úgy gondolom, hogy bizonyos helyzeteket meg kell élni ahhoz, hogy fel tudjuk dolgozni, bele tudjuk gyúrni abba, amivel foglalkozunk. Emellett az is nagyon fontos, hogy az ember el tudja magát lazítani gondolkodási szinten. Úgy látom, hogy ez a mai generációnak még nehezebben megy, mint annak idején nekünk, de lehet tévedek.