Kíváncsiak és nyitottak voltak a gondolkodásmódunkra, a véleményünkre

2015.06.22 18:53

Simon Levente

2005-ben végzett a PKE Filozófia alapszakán, jelenleg a Debreceni Egyetem doktorandusza. Szatmárnémetiben született és él.

5 évig tanított a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban, jelenleg az Audio-Technica Central Europe sales-ese, mellette pedig biztosítási ügynökként is dolgozik.

Miért jelentkeztél filozófiára?

Igazából nem tudok válaszolni erre a kérdésre. Készültem orvosira, biológiára, pszichológiára is. Egy hirtelen jött döntés volt a filozófia, nem volt tudatos. Talán a középiskolában kapott ízelítő, az olvasmányaim és a bennük lévő utalások kíváncsivá tettek.

Miért választottad Nagyváradot?

Nagyvárad végső lehetőség volt. Egy évet terveztem a PKE-n tölteni, de megszerettem, így végül maradtam. Jó volt a közösség, a diákélet. Megtetszett mind a filozófia, mind a PKE. És persze a szellemiség, amit a tanszék képviselt.

Mesélnél erről egy kicsit?

Nem éreztették, hogy alá-fölérendeltségi viszony lenne diákok és oktatók között. Ez abban is megnyilvánult, hogy kíváncsiak és nyitottak voltak a gondolkodásmódunkra, a véleményünkre egy adott dolog kapcsán. De abban is, hogy sosem voltak engedékenyek. Attól még, hogy Demeter Szilárddal órák után kimentünk sörözni, szigorú elvárásoknak kellett megfelelnünk a vizsgáján.

Mi mást tanultál még, amit fontosnak tartasz megemlíteni?

Nagyon jól tudom hasznosítani a munkámban az itt szerzett tudást. Legnagyobb előnye a filozófia szaknak, hogy képességeket fejleszt. Nagyon fontos, hogy képesek legyünk a gyakorlatba ültetni a tanultakat, mert a lexikális tudást hamar elfelejtjük. Hogy egy példával éljek: lehet nem tudom kapásból felidézni a szillogizmusok szabályait, de beépült a gondolkodásomba, strukturáltabbá tette azt.

Kiknek ajánlanád a szakot?

Sok területen van szükség olyan emberekre, akiknek jó a problémamegoldó képességük. Nyugaton már egyértelműen megfigyelhető, hogy egyre több területen alkalmaznak, sőt keresnek filozófia végzettségű embereket. Lehet a diplomád beugró egy munkahelyre, de ha nem végzed jól a dolgodat, akkor nem érsz vele semmit.

De ajánlanám bárkinek, aki szeret olvasni, aki mer gondolkodni, vagy inkább mer kérdezni.