Többnek érzem attól magam, amiket tanultam

2015.05.07 06:12

Majoros Csilla

2014-ben végzett a PKE Filozófia és művészet a nyilvános térben mesteri képzésén,

előtte Teatrológia szakra járt a Babeş Bolyai Színház és Filmművészeti Karára.

Jelenleg mivel foglalkozol?

Jegyet árulok. :) A www.biletmaster.ro online jegyiroda munkatársa vagyok. Ne kérdezzétek ez pontosan mit jelent, mert nem tudom leírni, inkább csinálom:P. De néha fordítok (magyar-román-magyarra, most pl. az Engedem hadd menjen c. film román nyelvű részeit én fordítottam magyarra és szoktam műsorvezetni ilyen-olyan rendezvényeket.

Miért választottad a képzést?

Mert tetszett. Épp hazaköltöztem Kolozsvárról 4 év után, azt hittem Váradon fogok élni ismét pár évig, az eddigi 18 évet megtoldva, de aztán mégsem úgy alakult. Szeptembertől visszaköltöztem Kolozsvárra és elkezdtem dolgozni a Magyar Színháznál, de szerencsére sikerült összeegyeztetni a mesterit a munkával, sőt még befejezni is sikerült. Eléggé vagánynak tartottam a tantárgyakat, amiket utólag is vagánynak tartok. A tanárok lazák, a szó jó értelmében, próbálják úgy bontogatni a szárnyaidat, hogy azt ne érezd kényszeresnek.

A filozófia is érdekelt?

Valamennyire érdekelt. A leginkább akkor, mikor a filozófiatörténet vizsgára készültem. :)

Megfelelt az elvárásaidnak a képzés? Ért-e kellemes meglepetés/csalódás a szakkal

kapcsolatban?

Ez a képzés megadta azt a szabadságot, hogy olyan dolgokról tartsak szemináriumot, írjak beadandó dolgozatot vagy akár szakdolgozatot is, ami engem érdekelt, nem arról, amiről ők akartak hallani. Együtt tágítottuk egymás perspektíváit, sokszor azt éreztem, hogy együtt tanulunk és fedezzük fel az új témákat. Szerettem a szabadon beszélgetős órákat, kicsit mondjuk unalmas volt, mikor valaki túl akarta beszélni a tanárt és az is, mikor senki nem akart megszólalni, de ilyen általában ritkán történt. Jól katalizálták bennünk azt, hogy mondjuk ki egy adott témában a gondolatainkat, valószínűleg azért, mert nem volt feszültség, nem volt távolság tanár és diák között, nem érezted az alá-, felérendeltséget. Valamiért az elméleti tantárgyak is élvezetesek voltak, még akkor is, ha napi 8 órában ugyanaz a tanár beszélt róla. Szerintem nagyon jók az oktatók.

Hasznosnak érezted, a gyakorlatban tudod hasznosítani a tanultakat?

Kicsit okosabbnak érzem magam. Tudok vagány dolgokról beszélni társaságban, amikre a tanáraim hívták fel a figyelmem. Amúgy minden képzés, legyen az alapképzés vagy mesterképzés számomra arról szólt, hogy a tanáraim beszélnek dolgokról és azok, amik igazán érdekelnek és szöget ütnek a fejembe, elkezdenek foglalkoztatni, utánaolvasok, kutakodom. Egyáltalán nem azt csinálom, amit tanultam, de kicsit többnek érzem attól magam, amiket tanultam.

Kiknek ajánlanád a szakot?

Mindenkinek, aki kicsit szeretné tágítani a látószögét, aki nyitott a kortás művészetre, filozófiára, aki szeret nagyokat beszélgetni és hallgatni, aki éppen nem tudja mit tanuljon tovább. Nem fogsz szakmát kapni a kezedbe, az csupán illúzió, hogy bármelyik egyetem biztos álláshoz vezet miután befejezted. Az a piac másról szól. A Filozófia és művészet mesteri simán elvégezhető munka mellett is, még akkor is, ha más városban élsz, nem Nagyváradon. Elég jó a vonatösszeköttetés Váraddal, tehát jöhetsz Temesvárról, Szatmárról, Kolozsvárról, Budapestről, akárhonnan.

Bármi más, amit még fontosnak tartasz elmondani?

Azzal szembesültem az utolsó 100 méteren, a szakdolgozatom megírásában, hogy a legjobb motiváció az nem a szidás és a számonkérés, hanem a csendes várakozás. Köszönöm a segítséget, a türelmet, a biztatást, a tanítást, az elnézést. Köszönöm a 2 évet. :)