Lehet, írok ma egy verset, de az is lehet, hogy nem. (Esős március elsején mit predesztinál a népi megfigyelés?)

Jó lesz az év? Már a második évszak küszöbén álldogálunk, pedig isten biza olyan, mintha csak most lett volna Szilveszter. Pedig isten biza olyan, mintha már egy fél éve nyakig járnánk 2015-ben. Nem tudom, mi történt eddig, volt-e jelentős részlet (vagyis volt, sőt, több is, de mintha az emlékezetem kitágult volna) - nem tudom; vagy csak a harcok, azok a mélyen vívottak véstek minden egyes nap újabb vonalkát a falra? A harcok szeretik a rivaldafényt és könnyen érik el, hogy minden más és fontos dolog csak kósza villanás, egy kiégett folt maradjon az emlékezetben. Volt ott valami, de mi az? És miért nem ugrik be rögtön?

 

És miért nem gondolok semmi használhatóra, amit érdemes is legyen ide lenyögni? Amúgy igazán béna dolog egymásután annyi kérdőmondat, ha szinte csak kérdőmondatokból áll egy bekezdés. Tényleg, baromira irritál és mégis csinálom. Le kéne szokjak róla. Ja hát, mondhatnám, hogy a fejem is kérdőjelek tárháza, de az is béna és kiszámítható hülye mentegetőzés erőltetetten fennkölt csomagolásban. A kimagyarázás, az megy.

De nem akarok kimagyarázni. Nem akarok megmagyarázni, észérvelni. Levonni következtetéseket többszakaszos okozatrendszerből. Nem kell okos üzenet. Nem kell izzadt, erőkifejtésből származó elmélet. Erőlködésmentes, elernyedt (de nem kilazult) idegszálak tiszta felismerése, ami annyira tiszta és olyan logikus és magától értetődő, hogy kardozás nélkül magaménak érzem. 

Asszem mindenre egyszerű a válasz. Meg a dolgok alapvetően egyszerű és átlátható módon műlödnek, ha félretesszük a sok okoskodást. Dehát mi is NAGYON okosak vagyunk, persze, ami csöppet megnehezíti a derűs, égszínkék értelem felragyogását. Például, ott vannak az érzelmek.